Cégünkről

Kedves látogató,
örömmel üdvözöljük Önt honlapunkon!

Az ok, amiért bemutatjuk ipari megoldásainkat önnek egy, a XVIII században James Watt és George Stephenson nyomán ismertté vált, de azóta egy kicsit feledésbe merült technológia újbóli felfedezése – a gőz ereje.

watt1

 Autóipari és ipari környezetben dolgozunk több mint 20 éve a tisztítás, zsírtalanítás területén. Sokévnyi tapasztalat megszerzését követően, amelyre kisebb helyi cégeknél éppúgy, mint nemzetközi cégek helyi képviseleténél tettünk szert úgy döntöttünk, hogy elindítjuk cégeinket, ahol fel tudjuk használni megszerzett tudásunkat, helyi ügyfelek tisztítási problémáinak nemzetközi színvonalú megoldása érdekében.

Először a Rainbow International s.r.o. alakult meg Szlovákiában (2011-ben), melyet az Arco Iris s.r.o. követett Csehországban (2013).
2015-ben csatlakozott a csapathoz az eredetileg környezetvédelmi tanácsadással és dokumentációkezeléssel foglalkozó Politool Kft. Magyarországon.
Cégeink az SJE Corporation dél-koreai társaságot, illetve annak európai importőrét, a Greensteam International-t képviselik, mint hivatalos forgalmazók a Cseh- és Szlovák Köztársaságban, valamint Magyarországon.
Az SJE Corporation piacvezető az ipari professzionális gőztisztítók (steamer-ek) gyártói között, mint az OPTIMA Steamer kifejlesztője.

electric steamer optima xe b 06

A kezdetekben a hangsúlyt az Optima steamerek, és gőzös porszívó/tisztító gépek értékesítésére és szervizére fektettük, mint az autómosók részére a vízpazarlást és szennyezett víz mennyiséget csökkentő és mobilitást lehetővé tévő megoldás szállítói.

900x674-1 -58e4be6f97f97 2

2012-ben új szolgáltatásokat vezettünk be, saját steam autómosót nyitottunk, ahol az ügyfél jött hozzánk, vagy kihasználva a rendszer mobilitását, mi mentünk az ügyfélhez.
Abban az évben indítottuk el a bevásárlókocsik tisztítását Csehország egész területén, immáron több mint 500 bolttal állunk szerződésben. Rendszeresen tisztítunk és fertőtlenítünk több mint 70.000 bevásárlókocsit évente (könnyen megtalálhatók speciális "baci" logóval ellátott bevásárlókocsik az ország egész területén).
bacislogo

2014-ben kezdtük el szupermarketek fagyasztóhelyiségeinek szárazgőzzel történő tisztítását és fertőtlenítését.

2015-ben, felfedezve a nagynyomású száraz gőz ipari felhasználásában rejlő lehetőségeit, nyitottunk meg ipari értékesítési részlegünket, amely új, eddig nem ismert előnyökhöz juttatja a könnyű- és nehézipar szereplőit.

 CNC

Kapcsolat:

ARCO IRIS s.r.o. Nové Sady 988/2, 602 00 Brno, Cseh Köztársaság
Műhely: Měnín č. 564, 664 57 (exit 11 z D2)
RAINBOW International, s.r.o., Považská 3, 903 01 Senec, Szlovákia (számlázási cím)
Politool Kft., 1221Budapest, Leányka ut. 26, Magyarország (számlázási cím)

www.dokonale-ciste.com , email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Jana Bagyon, Sales Manager, email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Értékesítés autómosóknak és szolgáltatásoknak, STEAM tisztítási szolgáltatás
Mobil: +420 721 120 027 (cseh, szlovák, angol nyelven)

Bagyon Attila, Business Developer, email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Mobil: +36 20 2728 211 (magyar, angol nyelven)
Értékesítés és szerviz az ipar, illetve független gőzös autómosók felé

 

Üzleti ötlet

Optima steamer szárazgőzös autómosó. Alkalmazható telepített, vagy mobil szolgáltatásnál, külső és belső tisztításhoz egyaránt. Menjen elébe a lehetőségnek! …

Kapcsolat

Attila Bagyon/Értékesitési vezetö/

+36 202 728 211

 

ARCO IRIS s.r.o.
Nové Sady 988/2, 602 00 Brno
Provozovna: 664 57 Měnín 564 (exit 11 z D2)

RAINBOW International, s.r.o.
Považská 3, 903 01 Senec

Politool, Kft.
Leányka u. 26, 1221 Budapest

Hivatalos szállítók vagyunk - a Greenstem képviselői Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon

CZ arco-iris
SK rainbow
HU rainbow